Versek a Lángoló tűzmadár kötetemből (2017)

Szakáli Anna_Lángoló Tűzmadár

Beteljesedés

Lábad kulcsold lábam köré.
Érzem a gyengéd szorítást.
Test ütemére rezdülő lélek,
könnyek hozzák a megváltást.

Szemed fényében láttam én,
titkoltál égő vágyakat;
nem reméltem, de elhozta az éj
a beteljesült álmokat.

Vágytam terád és vártalak.
Egyik kezemben olajág,
másik kezemben gyertyaláng.
Félénken miért menekülsz?
Sebzett szárnnyal, hogyan repülsz?

Nézd, érted kitépem tollam.
Eléd a legszebbet teszem.
Neked adom. Eljössz velem?
Öltsd magadra, messze szállunk,
hol csak miénk forró vágyunk.

Eskü sem köt ilyen híven,
mint e forró, emésztő láz.
Jöjj velem, majd rám találsz,
hol csillag sző nászi ágyat,
mert magamnak választalak;

Én, a lángoló Tűzmadár!

2005. november

Szakáli Anna_Én sírok

Hullik a harmat, szitál a földre,
keringve suhanok mindörökre.
Faágtól elváló levél szárnyán,
éjjeli pillangó puha álmán
hajtom fejem nyugalom ölébe,
szirmát hullató rózsa tövébe.

Pihenek megfáradt fűszálakon,
suttogok szélcsendes hajnalokon,
felkap az őszi szél, messze sodor,
szemedben én vagyok az a kis por.
Ha látod a rózsát harmatosan,
én sírok, jajongok a magasban.

2003. szeptember

Szakáli Anna_Nem ismerem

Karom vagy, ölelések tudója.
Szemem vagy, szépségek látója.

Békességem, nyugalmam te adod,
veled nem félem az ismeretlen,
titokzatosnak hitt holnapot.

Nem vívunk méltatlan, szennyes harcot,
miattad nem ismerem a bánat
lelket emésztő, maró gondjait,
csak a boldogságtól könnyes arcot.

2003. június

Szakáli Anna_Szerelem

Kezem válladon,
szemedben égő csillag
fénye, szeretlek…

2011. február

Szakáli Anna_Zárt ajtó

Harmincöt éve nélküled,
- nyolcadik szoba-,
                             rejtelek.

Hozzád kulcslyukon lesek át,
szobába be nem léphetek.

Ajtó kulcsa kezemben,
álmodom: meg nem élhetem,
könnyeim tudod, s azt, vagyok,
elrekesztett pillanatok,
hazug vágyak birodalma,
- égő seb sötét magányom -,
nem vagy sehol, nem te csókolsz,
sorsom függ egy pókfonálon.

1989. augusztus

Szakáli Anna_Veled

Csendes napok álmodása
vált valóra,
méz ízű bor nem édesebb,
mint szerelmed édes csókja.

Érzem véred tomboló
lüktetését,
testem szemérmes szelídség,
hordozza titkok üzenetét.

Szemed mosolyában vágyón
epekedve,
testem takarnám, lázasan
megremegve.

Titkok tudója, előtted
félve állok,
gyengéd öleléseidben
porrá válok.

1988. július

Szakáli Anna_Szelíden

Tisztára törlöm előtted,
mikor asztalhoz ülsz,
poharadba sör csurran,
lassan mondod, halkan …
fáradság ül homlokod ráncán,
s elmerengsz egy éjjeli lepke láttán.

2000. június

Szakáli Anna_Szerelem, kismadár

Bújó utak
 rejtekén,
kis ház áll
 a domb ölén.

Odajártunk,
 ott tanyáztunk,
 a szerelmet odacsaltuk. Odacsaltuk
 meg is fogtuk,
édes szóval
jól tartottuk,
Te, meg én.

Azóta,
ha arra jársz,
kis ház fölött
ott trilláz,
énekével odavár,
a szerelem,
kismadár.

1988. október

Szakáli Anna_Bizonyosság

Nap végén a csendes estét,
mosolyod várom,
míg magadhoz nem ölelsz,
nem jön szememre álom.
Bizonyosság bennem így születik,
hogy nem hagysz el,
csábítson bár csalárd szépség,
Ő meg nem érdemel.

De fel-felvillan a félelem,
fürkészőn szemedbe nézek,
tudom, szeretsz,
nem tudom, mitől félek.
Szükségem van rá,
halljam hát, amint kimondod,
szemedben hadd lássam
szerető pillantásod.

Nap végén a csendes estét,
mosolyod várom,
míg magadhoz nem ölelsz,
nem jön szememre álom…
Szerelem az, amit érzek?
Szíved erre mit felel?
- Csábítson bár csalárd szépség,
Ő meg nem érdemel.

2003. október

Szakáli Anna_Ünnep

Majd akkor lesz nekem
igaz ez az ünnep,
ha a kályha melegénél
egymásra fonhatjuk kezünket,
ha te gyújtasz gyertyát
az én fenyőm alatt,
ha szívünkben melegszik
minden megélt pillanat,
ha ezt az éjszakát
majd együtt éljük át,
és eszembe juttatsz
egy régmúlt éjszakát…

- Kint ezüstben csillog a Hold,
tudjuk, drága vendégünk volt -,
mikor szeretet járja át
a díszbe öltözött házat,
ez lesz az igazi,
ünnepi alázat.

2002. december

Szakáli Anna_Találkozás

Tudunk majd beszélgetni?
Vagy magamba roskadnak
a régóta készülődő szavak,
és inkább csak nézlek,
miközben belém ivódik
minden új mozdulatod,
ahogy őszülő szakállad
önkéntelen simogatod.

1988. február

Szakáli Anna_Majdnem belehaltunk

Rém leselkedik mögöttünk,
erős, ha mi gyengék vagyunk,
macskakarmát felénk nyújtja,
fülel és boldog, ha a gond,
békés napjainkat nyúzza.

Láttam táncát, tűzben égett,
- a tűzre fájdalmunk olaj -,
már hitted minden szavát,
hazug igazsága érett,
félve hajoltam le, hozzád.

Majdnem belehaltunk. Szégyen,
hogy én téged, és te engem,
elhagytuk egymást egészen,
a döbbenet keltett világra,
félve hajoltam rád, élet virága.

Majdnem belehaltunk. Szégyen,
hogy te engem, és én téged,
hagytuk egymást a kardélen,
még táncolt a rém, vigyorgott,
de szerelmem hozzád hajolt.

Sértett dúvadként vicsorít,
szeretjük egymást, ez bűnünk,
vájná belénk rút karmait,
de a varázs, mi összeköt,
megvédi szerető szívünk.

2003. április