Versek a Névtelen dalnok című kötetemből (2011)

Szakáli Anna_Névtelen dalnok

Névtelen dalnok zeng
ismerős éneket,
mosoly rázza meg
rebbenő szívemet.
Vörösfenyő csúcsán,
sűrű lombokon,
majd a kerítésnél
az árnyas bokrokon
nyújtja, cifrázza,
hívogat kedvesen.
Futok, hogy meglássam,
addigra elreppen.
Barna tollruhája
beolvad a tájba.

Hagyja, keressem;
hívom, de nem lelem.
Hallom, hogy kinevet,
nekem füttyöget:
Elmegyek! Elmegyek!
Ég veled! Ég veled!

Szakáli Anna_Tündekép

Tündetáncot járnak
pilléző levelek,
aranyszínű fák közt
esti sugár lebeg.

Lenyugvó napfényben
fut az aranyhullám,
kék égen feltűnik
egy kései szivárvány.
 

Üvegcipellőben
táncoló alakok,
felgyúlnak lassan
az esti csillagok.

Lenn a csendes parton
egy kislány lépeget,
kezében vödrével
hűs vizet mereget.

Szőke tündérhaján
elbotlik a szellő,
kitartó szorgalmán
mosolyog egy felhő.

2009. július

Szakáli Anna_Ismétlődés

Ismétlődik a Sors,
minden ugyanaz,
csak én vagyok más benne.

Apró mozzanat,
vele és velem igaz,
csak amit érzek,
nem ugyanaz…

2009. március

Szakáli Anna_Város

Futnak a felhők,
tavasz-kék ragyog.
Kockakövön nyál,
foszló, büdös csikk,
egy részeg hozzám
kábultan gagyog,
sűrű bokorban
színes rongy virít.

Arcomba port vág,
tekereg a szél,
kopasz ürge
hamis kártyát kever,
s mint kutyapiszok,
ha szaga beszél,
az utcán egy
nyúzott téma hever.

2009. március

Szakáli Anna_Átváltozás

Eljön a fény, a csoda,
úrrá lesz éj sötétjén,
zeng a hajnal himnusza.

Múló idő hamuba tör,
elenyész a szerelem,
alkonybíbor fedi hamvát,
mint árnyékát a verem.

2007. február

Szakáli Anna_Hold

Felhő övezte
fények, kerek sajtkorong
nyugatra gurul.

2010. augusztus

Szakáli Anna_Homokszavak

Kopott homokszavak
peregnek gondok között,
s mint dűnéket épít
hatalmas mezők fölött
a parton futó homok,
ma itt, holnap ott
kapja fel a szél
a széteső buckát,
megcsillan a kvarc,
és repíti tájakon át,
hogy jeges észak
fehérét szennyezze
egy parányi por léte.

2010. augusztus

Szakáli Anna_Senki sem felel

Arat a halál, vigyorog,
neki a szemfödél
szűzies fátyol;
kéjjel vicsorog,
ha elharapott
fájdalomra lel.

Penészes, odvas
sötét ver tanyát,
árva szívünk vacog,
hiába kérdezem,
már senki nem felel.

2009. május

Szakáli Anna_Csendbe zuhan a világ

Homályba menekül,
elhal a nappali fény,
elpihen a vadgalamb
lombos fák rejtekén.
Szegényes a fészek,
néki oltalom,
bár csak összedobált
rozoga alom.

Lélekház a test,
sárból veti az Úr,
számtalan titok,
rezzenő ideghúr.
És amint alkotott
minket az Isten,
érző szívvel áldott meg
e gyenge testben.

Élet ölén ringat,
édes mostoha!
- véli ki együgyű,
és Isten ostora
még nem csattant
hitehagyott hátán,
bár öntudatlan lelkét
öli a kín, a sátán…

Örök körforgás,
csak a lélek számít,
pillanat a lét,
sötét és fény kábít…
Csend, magány,
édestestvére a gyász.
Rezzen a bánat;
holtakra ki vigyáz?

Gyertyafény hív,
lobogó lángja béke,
örök világosság
földi üdvössége.
Ha jő a fáradt est,
alászáll a Nap,
felhők között búcsúzó
fáradt gondolat.

Gyászolók gyújtotta
ezer láng ragyog,
igézve az égre nyíló
merész holnapot.
S az életteremtő
titkok tudója
számba veszi,
kinek van adója.

Elvesz - törvény szerint-,
majd kegyesen visszaad,
mert lélek,
csak új porhüvelyben szabad.
Bár rab lesz,
ki bilincset maga rak fel,
lelke fénye kopott,
és az idő közel….

Csendbe zuhan a világ,
a sóhaj is halk,
keresztre száll;
madárka kezd egy dalt.
Helyettem szól;
fájó, gyönyörű ének,
vagy az életért ad hálát
teremtő Istenének?

2009. november

Szakáli Anna_Istennek kedves

Kóbor lélek, keserű álom,
festeni hív egy kopott vászon.

Ecsetek titka marad másé,
vágyam a semmi, elmúlásé.

Megváltani nem lehet már,
kínoz az idő, homály vár.

Ne lesd bánatos könnyeimet.

Ki vagy, ki nem hiszed érveimet?

Ki vagy, ki nem lehetsz enyém soha?
Istennek kedves, hozzám mostoha.

2007. október

Szakáli Anna_Szép, szomorú ének

(Malina Hedvigának Szlovákia 2007. szeptember)

Ki mondhat felettem
Hunnia honában
leölt nép véréről
keserű zsolozsmát?

Ki sóhajt lelkünkért
- talpig rabigában -,
magányos testvérért
egy igaz hozsannát?

Leszel-e bajtársam,
ha a baj bekerít?
Elvették, ellopták
őseim erdeit!

Elvették hegyeim
ezernyi magasát,
gyöngyszemű tavaim
örökös ringását!

Miért vonsz fölébem
Kárpát havasában
leölt fák törzséből
fekete bitófát?

Miért ülsz felettem
Hunnia honában
leölt nép véréből
kannibál lakomát?

Miért lépsz mögöttem
bikacsök korbáccsal?
Mért’ átkozod nyelvem
ördög rút szavával?

Mert én befogadlak!
Mert én megitatlak!
Bársonyos paplannal
vállig betakarlak!

De te, sárga hasú
kígyót raksz keblembe,
s vérző szívem mellől
nincs, aki kivegye!

Megyek a jussomért,
megyek igazságért,
megyek is, futok is
igazság malmáért!

Jaj, de malomköve
régen kettétörve,
védtelen árva én,
guzsalyba kötözve!

Engem is anya szült,
Istentől a lélek!
Kiállni száz halált
igazért nem félek!

Ne ülj hát felettem
Hunnia honában
leölt nép véréből
kannibál lakomát!

És ne vonj fölébem
Kárpát havasában
leölt fák törzséből
fekete bitófát.

Mert ma értem szólnak
gyászos ónharangok,
holnap terád dobnak
egy utolsó hantot.

2007. szeptember

Szakáli Anna_Elvégeztetett

Nyugodj békében
arcon bú feszül
lelkekben részvét sír
fájdalom mellekbe ég
lehulló fénycsillag
szemed homálya
szomorú könnymaszat…

2009. március

Szakáli Anna_Ady sírjánál

Eljöttem sírodhoz,
mint előttem már sokan.
Időm szűk, s a világ rohan,
bár senki nincs,
ki igazán tudná,
miért és hova.
Felsebzett lelkünket
felveri a béna közöny,
mint álmos ugart a dudva.

Csak állunk,
mint szélütöttek,
eszünkbe jutnak a holtak,
az elüldözöttek,
kiket elhajtott a bánat;
eljöttem hát elmondani,
voltam odahaza nálad,
Csucsán, hol Goga kapuja les
kancsalon a hamis égre,
s tiéd lett a cselédszoba
homályba fulladó fénye…

Platán, fenyő ott is, mint itt,
ám panaszt zúgnak hangjaik,
s jó, hogy nem hallod
az újabb kárhozatos kínt.

A rossz döntések maradtak,
mint fekete gyász és jelkép,
mögötte semmi nincs, nincs nép...
Előbb országot, most minket
fosztanak, s jó, ha indusként
rezervátumba nem dugnak.

Ki tudja? Sötét tervek mit rejtenek,
s mire vagyunk elesetten képesek?
Itt vagyok. Előtted elsírom,
kesergő bánatom.

Mondd, jobb-e odaát?
Számon kérik, ki mit csinált?
… vagy csak fura vágy feszül,
s az igazság ott is jéggé szenderül…

Hát csak pihenj,
kergess álmon túli álmot.

Itt, közönyéből nem tudnád
kimozdítani az önző világot.
Valóban látszat csak a jóság,
senkit nem rendít meg a valóság,
az ember sem lélek többé,
csak test, csak vágy,
széthullik, üzleti érdek az ország,
de Isten előtt ne sirass minket,
mert akkor is, ha számkivetve,
makacsul őrizzük szavaink fényét,
s bennük neved nem fakuló dicsőségét.