Szakáli Anna_El nem mondott

El nem mondott versek fejemben,
meg nem hallott szavak fülemben,
el nem dalolt énekek szívemben,
elmaradt simogatások kezemben,
el nem járt táncok lábamban,
ki nem mondott dicséretek számban,
jöjjetek, amíg lehet,
éljünk egy szebb életet.

Szakáli Anna_Tisztafényű lélekkel

Ha kék az ég, és a fény
tiszta, mint a lélek,
a boldogság közel van,
csak nyúlj érte, eléred.

Ha a lélek tiszta fény,
édes derű leng körül,
nézz társaidra, veled
mindenki együtt örül.

Ha társaidra nézel,
szemük tükrében látod,
mit annyira kerestél,
egy csöppnyi boldogságot.

Ha meggyötört az élet,
s fárad lelked fénye,
öröklét nyugalma vár,
angyali dicsőségre.

Szakáli Anna_Vándor

Mint hegyeket átszelő

Szakáli Anna_Jónak lenni

Ezernyi sebből vérzett
gyermekszívem, mikor
láttam a rosszat,
láttam máshol a szépet,
amely megigézett.

Évek multával görcsösen
csak a jót akartam,
kétszeri júdás, ezért
mindent megtagadtam.

Most már jó lehetnék,
magam törvénye szerint
keresem, élem a szépet,
de jönnek a rosszak megint.

Értetlen, buta és gonosz,
nevetek ezen néha,
máskor sírnék, anyám,
válladra borulva.

Szakáli Anna_Amikor én születtem

Jégvirágot ordított a tél az ablakra,
fűtetlen szobát talált újév első napja.
A hideg szobában, a vetetlen ágyra
görnyedve, velem vajúdott anyám.

Egyiket küldte az erdőre fáért,
a másikat gyorsan a bábáért.

Nem siettem, megvártam,
míg mindenki odaért.

Delet ütött fenn az óra,
a konduló harangszóra
végre megszülettem, Én.

Később mesélték el nekem,
szerencse, hogy ez így esett,
mert a harang szent szavára,
életért kiáltó hangra
az angyalok felfigyeltek,
Szűz Mária elé vittek,
ki pajkosan hátsómra vert,
kétszer vízben is megmártott,
s anyám gondjaira bízott.
Azóta nincs panaszszavam,
élek, ahogy tudok itt lent,
a folytatást várom - ott fent.

Szakáli Anna_Amióta

Amióta templomodban
nem énekelhetek neked,
csak hallgatom az egyszínű,
máskor tekervényes éneket,
amióta végső tiszteletként
sem énekelhetek,
dallal kísérve
a menny kapujáig
az ismerős lelkeket,
bánataim egyre mélyebb
bugyrába zárom
kétségbeesett kiáltásom.

Szakáli Anna_Görbület

Nem egyenesen fut a fény,
és sok minden egészen más,
mint aminek innen látszik,
ÉS: máglyára küldték eleink!
De hiába kínok kínja,
nem tagadta meg új tanát,
- gömbölyű és forog -, hebegte
végső lehelettel sóhaját.

Majd Einstein tana halt
gyors szellemi máglyahalált.
Rajta kívül nem érti senki
az idő szavát, hogy mágneses
erő görbül az éteren át.

Földi görbület tartja fogva
az erőszak zűrzavarát.
Ferdít, görbít, ráncot von,
egyenesnek hazudva magát.
Ám de látszik, hogy görbület,
iszony marja érzékeinket,
mert naponta kényszerítik
máglyára az embereket.

Erkölcsi halál vesz körül,
és nincs már saját életed.
Diktál, házadba ront, bódult,
hiszékeny népeket nyel el
percről-percre, a való világot
zabáló földi görbület.

Szakáli Anna_Rend és káosz

Rend lesz a káosz is,
mit ember át nem lát.
Véletlenszerűen
fejlesztve önmagát,
észre nem veheted
miértek halmazát,
hiába töröd fejed
milliárd éveken át.

Szakáli Anna_Mesével altató

Mesével altató,
dallal vigasztaló,
szerelem jármába,
örökös igába,
hosszú dajkaságra,
jaj, drága,
jaj, drága,
vetettek rabságra.

Ütésre emelő,
zordhangú szerető,
ki lelked megveti,
csak tested kell neki,
hitedet gyalázza,
tested megalázza,
hét kicsi gyermeknek,
hétfájdalmú anyja,
ki hitét nem hagyja.

Hite a szeretet,
s a kicsi gyermeket
ápolja, dajkálja,
mesével altatja,
dallal vigasztalja.

Hogy nőnek, szépülnek,
madarak repülnek,
anyjukat nem hagyják,
szárnyukkal takarják,
mert nekik a hitet
ő adta,
ő adta
az érző szíveket.

Szakáli Anna_Ide születtem

Teremtőm akaratából
születtem ide a Földre.
Keserűséggel szívemben
mégis én vagyok, és magyar.
Úgy magyar, ki tenni akar.
Nem beszélni, cselekedni
apró köznapi dolgokat,
melyek váratlanul naggyá
válnak, ha a sors úgy hozza,
akár egy röpke perc alatt.

Addig is, mi rajtam múlik,
gondolkodás nélkül teszem,
bőkezűen osztom széjjel
mindenkinek szeretetem.

Szakáli Anna_Gondoltok-e búra, bajra

Gondoltok-e búra, bajra,
nyűgös dologra,
mikor a színpadra kiálltok,
s az idő pörölyét visszaforgatjátok.

Pihegő szívetek csontroppantó
évek terheit hordozza,
és van, kinek élete egy egész golgota.

Sápadt arcokon, szemekben felizzó
mennyei csillagok,
elmondani felragyognak, még élek,
még tanulhatsz tőlem, még vagyok.
Jellemformáló, léleképítő,
tiszta hegyikristály,
tőletek kapjuk örökül,
míg hajatok egyre őszül,
hajlott hátú édesanyák.
S mint régen a bölcső mellett,
eltűnik a fáradtság,
- hetven év - ócska nyűtt köpönyeg,
s aki az előbb, jaj, lépni se tud,
úgy fáj, úgy nyilall,
befűzni sem tudja cipőjét,
most a zenére ringatja csípőjét.
S a dal jön, egyik a másik után,
szebbnél szebb, néha pajkos, merészebb.
Majd tánc, hogy le nem szakad az ég alja,
hogy a barátságot összekovácsolja,
s a hevületben csak a pillantások mondják:
ami volt, kétségbe ne vonják,
mert volt karcsú derék, egyenes hát,
egyszóval volt fiatalság, volt,
igen, úgy volt, ó de régen volt.

Szakáli Anna_Tőlünk függ

Tőlünk függnek a történések,
tesszük vagy nem,
kinél mennyi az értelem.

Ha megteszem, megtudod,
ha nem teszem, tán ott sem vagyok.

Kitárjam gondjaim ajtaját,
vagy hazudjak egy életen át?

Szakáli Anna_Akkor is csak egyedül

Először zúgolódtam,
majd mindent tagadtam,
magamat megcsaltam,
vánkosomon sírtam,
végül megtaláltam,
de akkor is
egyedül maradtam.

Szakáli Anna_Szerettem volna

Apámmal nem tudtam
az élet dolgairól beszélni,
pedig szerettem volna,
ha tanácsot ad, ha kezemet fogja,
szerettem volna együtt menni
vele a templomba.
De neki fontosabbak voltak
mások, a cimborák, a barátok.
 

Ma már sokat beszélgetünk,
sokszor meglátogatom,
elmondom neki gondom,
s ő meghallgat szépen,
válaszol is néha, úgy, mint régen.
Tegnap is vittem sírjára friss virágot,
és mondtam érte egy miatyánkot.

Szakáli Anna_Már itt van

Ez már a XXI. század cirkusza.
Rosszabb minden eddiginél.
Hazugság évezredes kínpadja,
mereven ülsz a tévénél,
embereket ölnek, közvetítik,
törvény a gazdagnál,
a rend keményen előre halad,
s hogy átlátsz, mint a rostán,
nem baj, nekik mindent szabad.
Tudom, hogy hazudnak, ők is tudják,
nem rezdül szemük pillája sem,
mikor a történelmet hamisítják.
Nem kérték őket, de jönnek.
Nekik semmi sem elég,
a világ sem mondja, állj odébb!
A többségben sokkal többen vannak,
csak nézik a cirkuszt, latolgatnak.
Majd ha innen közvetítenek,
amikor ti következtek,
sírásotok senki nem hallja,
a többiek az új cirkusszal
lesznek elfoglalva.

Szakáli Anna_Tánc

S akkor ott valami
elsuhant felettünk,
mikor egy ütemre
dobbant szívünk, lelkünk.

Nem voltam külön én,
nem voltál külön te,
forogtunk ütemre,
mint szálló tollpihe,
könnyedén, repülve.

Szakáli Anna_Fontos dolgok

Nekem az nagyon fontos,
madárénektől hangos
legyen minden reggelem,
ne mondd azt, hogy ég velem,
hogy ma eső nem esik,
azért sírtál hajnalig,
bár eső zuhogna rám,
attól lennék én vidám.

Szakáli Anna_Én sírok

Hullik a harmat, szitál a földre,
keringve suhanok mindörökre.
Faágtól elváló levél szárnyán,
éjjeli pillangó puha álmán
hajtom fejem nyugalom ölébe,
szirmát hullató rózsa tövébe.

Pihenek megfáradt fűszálakon,
suttogok szélcsendes hajnalokon,
felkap az őszi szél, messze sodor,
szemedben én vagyok az a kis por.
Ha látod a rózsát harmatosan,
én sírok, jajongok a magasban.

Szakáli Anna_Válasz Arkynak

Arky!

Akárki
vagy te,
versed olvasva
fény gyúlt lelkemben,
szépsége szívemben
vihart kavart,
és ott maradt.

Szakáli Anna_Csalóka fény

Állok a kertben, csillan a fűszál,
vízcsepp gyöngyében törik a fény,
apró szivárvány fürdik a gömbben,
lágyan dalol a vízcsepp tenyerén.

Állok a kertben, a kert közepén
rám mosolyog egy égi tünemény;
eső permetez, mossa le arcom,
szivárvány hídja magam vagyok, én.
 

Állok a kertben, illan a zápor,
felhő mögé elbújt, játszik a Nap,
szivárványruhám színe nincs sehol,
ellopták tőlem a gyémánthidat.

Távol az erdőn fény tüze játszik,
színeimbe zárva zokogok én,
szél viszi, hajtja már a felhőket,
állok a kertben, a kert közepén.

Szakáli Anna_Ki jár az éjben

Ki jár az éjben,
éjszínű kékben,
látom magam
mélység ölében.

Hullámok hátán
lennék én, lennék,
kóborló szellő,
hófehér felhő.
 

Könnyem, ha hullna,
eső szitálna,
erdei forrásból
friss víz csobogna.

Forrás tündére
mesélne nékem,
mi szépet álmodott
anyja ölében.

Anyja ölében,
ott lenn a mélyben,
örök kékségben,
tenger vízében.

Szakáli Anna_Zárt Anna_Zárt ajtó

Harmincöt éve nélküled,
- nyolcadik szoba-,
                             rejtelek.

Hozzád kulcslyukon lesek át,
szobába be nem léphetek.

Ajtó kulcsa a kezemben,
álmodom: meg nem élhetem,
könnyeim tudod, s hogy vagyok,
elrekesztett pillanatok,
hazug vágyak birodalma,
- égő seb sötét magányom -,
nem vagy sehol, nem te csókolsz, 
sorsom függ egy pókfonálon.

Bizonyosság

Nap végén a csendes estét,
mosolyod várom,
míg magadhoz nem ölelsz,
nem jön szememre álom.
Bizonyosság bennem így születik,
hogy nem hagysz el,
csábítson bár csalárd szépség,
Ő meg nem érdemel.

De fel-felvillan a félelem,
fürkészőn szemedbe nézek,
tudom, hogy szeretsz,
nem tudom, mitől félek.
Szükségem van rá,
halljam hát, amint kimondod,
szemedben hadd lássam
szerető pillantásod.

Nap végén a csendes estét,
mosolyod várom,
míg magadhoz nem ölelsz,
nem jön szememre álom…
Szerelem az, amit érzek?
Szíved erre mit felel?
- Csábítson bár csalárd szépség,
Ő meg nem érdemel.

Ünnep

Majd akkor lesz nekem
igaz ez az ünnep,
ha a kályha melegénél
egymásra fonhatjuk kezünket,
ha te gyújtasz gyertyát
az én fenyőm alatt,
ha szívünkben melegszik
minden megélt pillanat,
ha ezt az éjszakát
majd együtt éljük át,
és eszembe juttatsz
egy régmúlt éjszakát…

- Kint ezüstben csillog a Hold,
tudjuk, drága vendégünk volt -,
mikor szeretet járja át
a díszbe öltözött házat,
ez lesz az igazi,
ünnepi alázat.

Szeretni

Szeretnélek szeretni,
Szívemhez engedni,
Szemedbe nevetni,
Szádra csókot adni,
Jó ebédet főzni,
Délben eléd tenni,
Este hozzád bújni,
Neked megmutatni,
Hogy tudlak szeretni.

Az én szeretetem

Szeretet a szépnek
csillagfényes égnek,
a gyönyörű létnek,
a nagy Mindenségnek.

Szeretet a múltnak,
a gyötrelmes mának,
az idővirágnak,
boldog Elmúlásnak.

Szeretet a Földnek,
a búzamezőnek,
szőlő vesszőjének,
boldog Jövendőnek.

Szeretet a víznek,
földi éltetőnknek,
élet szülőjének,
élet Bölcsőjének.

Szeretet a jóknak,
a valóban jóknak,
a szerető szónak,
a Mindenhatónak.

Szeretet anyánknak,
szeretet apánknak,
belőlük fakadó
élet Hajtásának.

Akkor szép az ünnep

Akkor szép az ünnep,
ha kitárjuk szívünket,
ha együtt örülünk
apró örömöknek.

Akkor szép az ünnep,
ha az érzéseid
legbelülről jönnek,
nem csúfítják könnyek.

Akkor szép az ünnep,
ha vendégek jönnek,
ha isznak borodból,
esznek kalácsodból.

Akkor ez az ünnep
valóban nagy Ünnep,
öröm a szívednek,
békesség lelkednek!

Ha eljön karácsony

Ha eljön karácsony,
bársonyos fehér havát
kristálymilliók csoda-bog
ágai alkotják.

Ha eljön karácsony,
a szeretet bársonyát
érezzük, mely szívünket
járja át.

Ha eljön karácsony,
eszembe jut a sok jó barát,
s szívemből egy kristálycsöpp
szeretetet adok át.

Majdnem belehaltunk

Rém leselkedik mögöttünk,
erős, ha mi gyengék vagyunk,
macskakarmát felénk nyújtja,
fülel és boldog, ha a gond,
békés napjainkat nyúzza.

Láttam táncát, tűzben égett,
- a tűzre fájdalmunk olaj -,
már hitted minden szavát,
hazug igazsága érett,
félve hajoltam le, hozzád.

Majdnem belehaltunk. Szégyen,
hogy én téged, és te engem,
elhagytuk egymást egészen,
a döbbenet keltett világra,
félve hajoltam rád, élet virága.

Majdnem belehaltunk. Szégyen,
hogy te engem, és én téged,
hagytuk egymást a kardélen,
még táncolt a rém, vigyorgott,
de szerelmem hozzád hajolt.

Sértett dúvadként vicsorít,
szeretjük egymást, ez bűnünk,
vájná belénk rút karmait,
de a varázs, mi összeköt,
megvédi szerető szívünk.

Mert melletted más

Mert melletted más az élet,
más lettem én is, önmagam.

Kitártam minden ablakot,
s a fény bejárta a zugot,
levegőt vehettem; szegény.

Ma már csak sötét, rossz emlék,
lelki nyomor, mely éget, fáj.
Arcomra ráncok mélyültek,
a sértések homlokomra,
mint a szeptemberi fecskék,
egymás fölé, sorba ültek.

Nem találtam magam,
csak sejtettem, hogy ki vagyok.
Hittem, a boldogság délibáb,
mit magamtól el nem értem,
de láttam van, és akartam,
követelve, hangosabban.

Aztán jöttél, - mint álmomban-,
féltem, mint tizenévesen,
és tudtam, hogy rád találtam,
bizonyosság volt szívemben.

TISZTELET, ez lett a jelszó,
neked sem jutott, én is csak
vágytam rá, mint méh a fényre,
feledni szívünk kínjait,
kaptárunkban összegyűjtve,
egy hosszú tél után,
- édes virágpor szemenként -
viharverte boldogságunk
szélfútta délibábjait.

Szerelemről kéne

Szerelemről kéne írni,
szíved előtt meghajolni,
karjaidban elaludni.

Csókjaidra felébredni,
édes szavakat suttogni,
gyönyörödtől elolvadni.

Találkozás

Tudunk majd beszélgetni?
Vagy magamba roskadnak
a régóta készülődő szavak,
és inkább csak nézlek,
miközben belém ivódik
minden új mozdulatod,
ahogy őszülő szakállad
önkéntelen simogatod.

Egyedül veled

Sétálni egyedül megyek,
hogy egy kicsit veled legyek.
Neked mutatom a csigát,
parton a fényes kavicsot,
hullámhátán ringatózó
vízimadár csapatot.
Szemeddel látom a fodros,
tarajos hullám habokat,
a homokba ujjlenyomat-
mintát, csíkot rajzolókat,
s olyan jó veled-magamban
megbeszélni dolgainkat.
Amit otthon elmondok,
az egészből a lényeg,
de te is velem voltál,
és megérted, hogy végig
átölelve tartott
szerető lényed.

Kiáltások hozzád

Kiáltások pattannak
csattanva, visszacsengve
koponyám üregeiről.
Hozzád nem jutnak el,
talán nem is létezel.
Ha mégis reménykedem,
ismerősként bénít
a pusztító félelem.
Furcsa, de akarnom
- úgy tapasztalom-,
nem szabad merészen,
és akkor az élet
felszolgálja készen.
Máskor evickélek,
küzdök, mint fuldokló
az árban, és érzem,
hogy elveszek a titkos,
muszáj-változásban.
De ha mi ketten, együtt
vonjuk kérdőre a Sorsot,
és tiszta szívvel tesszük le
akaratunk oltárán
az igennel jelölt voksot,
akkor létem, életre
kel veled, és vállamon
érzem melengető kezed.

Megállok

Megállok, ha találkozunk,
mosolyunkban múlt idők igéje,
várok, míg nevem kimondod,
míg úgy villan szemed fénye,
mint akkor fenn a dombon,
hogy utána ne csak karom,
de akaratom legyen az ölelés,
hogy lábad ujjától tarkódig
érjen a szerelmes lüktetés.

Hozzád hajolva

Csillagfényű
szemedben
magam látom
kedvesem.

Hangod selyme
engem ér,
hozzád bújok
vigaszér’.

Hogyha fázom,
didergem,
melegítsd fel
a szívem.

Benned bízom
egyedül,
asztalunknál
angyal ül.

Láthatatlan láncok

Csomót kötök lelkünk fonalára,
magamhoz így láncollak.
A tükörben naponta látom
az arcomon szétfutó ráncokat.
Belső szépségem figyeld csak,
ahogy kezed után nyúlok,
beléd kapaszkodom szelíden,
hogy tenyereddel melegítsd fel
öregedő, fázós kezem.

Szakáli Anna_Nem ismerem

Karom vagy, ölelések tudója.
Szemem vagy, szépségek látója.

Békességem, nyugalmam te adod,
veled nem félem az ismeretlen,
titokzatosnak hitt holnapot.

Nem vívunk méltatlan, szennyes harcot,
miattad nem ismerem a bánat
lelket emésztő, maró gondjait,

csak a boldogságtól könnyes arcot.